- Üdvözlöm Önöket! Az előző epizódban láthatták az utolsó próbát, ami egészen gyors volt, bár a színfalak mögött több órás próba volt, de maguk csak keveset láthattak belőle, viszont a küzdelem végén mindenki kiszavazó porondra került és ma kiderül a záró buli közepette melyik két simnek kell azonnal elhagyni a játékot. Ők már nem csatlakozhatnak a TOP 10-hez, akik belépnek az influenszer fázisba, ami a játék záró fázisa. Hogy pontosan az milyen lesz hamarosan megtudják, de ne rohanjunk előre. A lakók méltón búcsúztatták klubtársaikat és a játékot miközben felkészültek a zárásra és a úgy nevezett randira is végre sor került. Sam ünnepelt, hiszen a védettsége révén Ő már biztosan benne lesz a végjátékban. Lássuk mi történt:


 - Elképesztően büszke vagyok rád Sam! Senki nem tudná ezt úgy csinálni, mint te. Egy igazi harcos nő vagy és az életemben mindig is ilyenekre néztem fel, mint te. Mostanában nehéz időszakon megyek keresztül, de igazából most érzem azt, hogy újra önmagam lehetek. Szeretek itt lenni... Picit most tartott ettől a szavazástól.


 - Nagyon sajnálom, hogy nem voltam ott veled teljesen ebben az időszakban, de a játék hevében belefeledkeztem a barátságunkba, ami nem szép tőlem, de remélem megbocsátasz. Igen, hát elég furcsa érzés most az egyszer nem én vagyok, akivel kicsesznek... Picit azért örülök Neki. De aggódalomra semmi ok! Minden rendben lesz.


 - Köszönöm barátosném! Azért megnyugtat, hogy itt vagy velem. Remélem együtt megyünk egészen a fináléig.
 - Legyen így!


 - Fhu... Az érzések összevissza kavarognak most bennem, hogy lehetséges el kell hagynom ezt a helyet, hiszen odakint a VALÓS világ vár. A számlák és a munka... idebent pedig a lehetőség a jobb életre... Most érzem igazán a bőrömön a játékot. Picit félek... De legyen bármi örülök, hogy Sam-re találtam.


 - ELKAPLAK!
 - DIK! EL SE TALÁLSZ!


 - Akkor most már hozzám se fogsz szólni?
 - ... Tudod nehéz, mert nekem odakint nincsenek közeli barátaim...


 - Vajon miért... Nem értem miért kell féltékenykedni! Legyél a barátnőm és légy az oldalamon... De ne kezelj másodhegedűsként. Nem vagyok Lindsay a Totál Dráma Szigetből!


 - Ne haragudj ha így érezted... Én komolyan úgy gondolom, hogy te egy jó barátom vagy... Több, mint csak egy társ. Te vagy az első ember, akit tudok szeretni... Bocsátsd meg a viselkedésem.


 - Csak azért mondom ezt el, hogy tudd, mert ma kiesek.


 - Ah... te kis hülye... Nem fogsz kiesni. Erős vagy! Köszönöm... Szent a béke?
 - Csak ha korcsolyázunk!


 - Mit mondjak? OKÉÉÉÉ! Igen! A kiesés szele kicsit elgondolkodtatott. Eddig védve volt a fenekünk és éltünk, mint csirke a jakkuziban, de belegondoltam megbánnék-e valamit... és Audrey-t igen. Igaz barátom! Remélem sikerül helyre rakni a kapcsolatunkat és bent maradok.


 - Hihetetlen hogy ti már el is készültetek... Még csak reggel van csajok!


 - Ne haragudj, hogy elkértem ezt a csodás ruhát, de imádom! Tudod nagyon izgatottak vagyunk... Ez az első visszajelzést kintről... 


 - Én már háromszor voltam ma nagydolog WC-n, ami tudom nem rátok tartozik, de mégis... MEGÖRÜLŐK! 


 - Legyetek hálásak, hogy titeket megvédett a klub burka ettől eddig és nyugodtan élhettétek az életetek idebent. De amúgy csajok... Nyugi! Szerintem ti tutira védettek vagytok...


 - Látod? Mindenki így gondolja! Lehet nincs para...
- Volt itt már meglepetés! Nem hiszem, amíg nem mondják...


 - Ez egy végtelen szívás, amit Nekünk a szuper klubban meg kellett élni... De hát ez van.
 - Szerintem annyi szerencsénk van, hogy mi nekünk már van egy kialakult szavazó táborunk. Nekik még csak most fog kialakulni kik támogatják Őket.... Bocsi Yun!



 - No para! Amúgy jobban izgulok a titkos randim miatt, mint a kiesés miatt... Ami aggasztó, de tényleg fontos nekem a ma este több szempontból is.


 -Bro, te nagyon rá paráztál. Nyugodj le... Nem mellesleg ne felejtsd el miért jöttél be és az nem csak egy nő. Már mint ha család alapítás miatt vagy itt tökre megértem. De azért izgulj már!


 - Igazad van Solomon! Nem hagyom hogy elvegye az eszemet a csaj...
 - Kiről is van szó?
 - Igazából még titok...
 - Girlllll! Ezek a titkok... Már kipattogtak a pattanásaim tőlük! 


 - Csajszi! El ne ess! 
 - ÁÁÁÁ!!!!


 - A LEGJOBB BARÁTNŐM VAGY!
 - NEKEM IS TE!


 - Na ezek jól egymásra találtak! 
 - Oh! Hallom a zenét. Indul a záró buli! Menjünk készülni!


 - ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Olyan jó ordítani! Ki akarom adni ezt a sok feszkót! 


 - ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! ÉN IS! Úr isten! Ez a játék...


 - Figyelem! Hát ez is eljött! Kedves Szuper Klub! Tudom, hogy nem Connor vagyok... és csak kevés ideig voltam a vezető, de elmondhatom hogy büszke vagyok rátok, hogy ne árultátok el egymást. Kitartó és összeszokott csapat lett ez. Egy élmény volt veletek együtt harcolni. Remélem mindannyiotok velem tart az utolsó fázisban, mert megérdemlitek.


 - Cheers!


 - Egi!


 - Szép beszéd volt! Habár nem tapasztalhattam meg milyen vezetni... Akárhogy is szerettem volna, mert szerintem szuper lettem volna, de úgy tartom te vagy idebent a legjobban kiképezve erre a feladatra.
 - Aw! Köszönöm Solomon! Ez jól esik... Mi olyan keveset beszéltünk. Nem lenne itt az ideje, hogy jobban megismerjük egymást?
 - Lássuk meg, hogy a ma este hogyan végződik.


 - Na mi van? Te nem segítesz? Hát a te randidra főzünk! 
- Jó-jó! Jövők már, de te vagy a jó ebben és nem én!


 - Ne kérdezd a családjáról, azt nem szereti. De amúgy bármi másról. A színészetről, a múltról... előző pasik is tabú!
 - Olyan cuki vagy... De miért segítesz?
 - Ha már valakivel összecsapja a szelet az te legyél... Látom, hogy egy kedves srác vagy szóval... Megérdemled.


 - Ez lenne az a fergeteges randevú?


 - Bocsáss meg! Nem számítottam rá, hogy ennyire feszített lesz a tempó. Minden esetre szeretnélek jobban megismerni Samantha Harris!
 - A teljes nevem! Hogy ez mennyire hivatalos! Hát legyen, de inkább had kérdezzek én... Mi tetszett meg bennem? Gyorsan!


 - Hogy egy magabiztos és erős nő vagy. Ki akartak tenni és visszamásztál minden lyukon ami elérhető.
 - De mármint külsőleg!
 - Oh... Hát...


 - A randi jól sikerült... Habár csak fél óráig tartott, mert jött a kiszavazás pillanata, de jobban megismertük egymást. Bízom benne, hogy ezt folytatjuk majd máshol is... De az estén múlik. Remélem nem esem ki.


 - Megszeretném köszönni azon klub tagoknak, akik itt vannak, hogy végig vittük ezt a játékot, így heten az elejétől a végéig.
 - Így van! Remélem legendássá válik majd ez a csapat - Mint tudjátok piszok nehezen indult a kapcsolatunk és féltem mi lesz... De végül is marha szerencsés vagyok. Köszönöm hogy itt lehettem és hogy rá találhattam Lena-ra.
 - Audrey volt a mi kúpidonk.
 - Héj! De a nyíl az enyém! A barna nyílam! Hehe!
 - Fúj...
 - Szívem! Nyugi!


 - Remélem nem esik ki senki közülünk!


 - Bármi lesz én örülök hogy itt lehettem veletek.


 - Én is! Bár nem örülök, hogy most újra el kell készülnünk a ceremóniára, de köszönjük hogy meghívtatok.


 - Hercegnő! Tudnod kell legyen bármi... Én melletted leszek. Szívem választottja lettél. Az asszonyom vagy!


 - Hát ha most kiesik valamelyikünk akkor úgyis vége nem? Látod Devinnek és Connornak sem ment...


 - Dik! Csaje! Ha azt mondom együtt vagyunk, akkor az úgy is van. Ne viccelj! Gyere ide!


 - Imádlak...


 - Kedveseim! A szavazást lezártuk és az eredmény megszületett... Sok idő eltelt már mióta bent vagytok és ezzel most véget ér a második és leghosszabb szakasz... Bátran mondhatjuk hogy mind ikonikus tagjai vagytok a játéknak és a sorozatnak, de ketten ma kiesnek és nem léphetnek be az utolsó és mindent eldöntő fázisba... Ez a két személy pedig....


 - BRENDON ÉS ALLIE!


 - Az a büd...


 - Francba... ne...


 - Ne máááárrrr!!! 😭😭😭


 - Nyugi kincsem... Nyugi... (hevesen ver a szívűk)


 - Drága barátnőm... NEM! Nem akarom ezt elfogadni! 😭😭 Miért nem használtad a csillagod. Jaj... Istenem... Ne már...


 - Nyugi szívi! Te bentről játszol és én kintről! Veled vagyok végig! Imádlak! Te lettél a legjobb barátnőm! Szeretlek.
 - Én is szeretlek... Jaj :'(


 - NEM ENGEDLEK EL TE KIS CUKORFALAT! NEM! NEM! NEM!


 - Nehogy összetörjé nekem! KEMÉNY CSAJ VAGY!!!!


 - Sajnálom Berondon! Szép volt!
 - Köszönöm!
 - Csáó!


 - EGY ÉLMÉNY VOLT VELETEK! SZERETLEK BENNETEKET! 💗
 - SZERETÜNK!


  - Viszlát!


 - Srácok... Hát mi a szősz.. Még én dolgozom fel a történteket. Nagyon sajnálom, ami történt. De már amit most elértetek is hatalmas teljesítmény! Mit gondoltok?


 - Dik! Hát figyi! Volt egy stílusom! Mit mondjak? Jah... hát ez van. Az élet megy tovább! NA MI VANNNN???? Kiestem? Kit érdeke. Behúzok egyet a világnak és várom kint a hercegnőm! Csumesz! 


 - Khm.... Hát mit is mondatnék... Csalódott vagyok. Félek picit visszamenni a kinti világba. Nehéz lesz... Főleg úgy, hogy mindenképpen szerettem volna Sam-el közös erővel küzdeni a végén, de hát ez van. Ember tervez, isten végez, és nekem akkor ennyi volt megírva. A nézők döntöttek és ezzel nehéz vitatkozni. Én kintről szurkolok tovább Sam-nek és köszönöm hogy itt lehettem. Remélem még lesz lehetőségem veletek lenni.


 - Köszönjük srácok! Én büszke vagyok rátok és köszönöm az egész stáb nevében ezt az időt. Szeretünk benneteket. Viszlát.


Roli - Itt a vége, fuss el véle... Már mint a klub fázisnak és indul az INFLUENSZER FÁZIS! Thandeka első lett a szavazáson. Még nem is tudja, de hamarosan megfogja, hogy ki kell jelölnie azt, akit párbajra küld. Akit megjelöl az pedig ki fog hívni KÉT SIMET párbajozni! Elképesztő küzdelem elé nézünk, de addig is várjanak. A következő epizódban láthatjuk a buli további részét és hogy mi történik Sam-el, illetve Audrey-val szeretett társuk elvesztése után. Köszönöm a játékosoknak és a szavazóknak. Gördülünk tovább. A következő részben a simeket új külsővel és egy picit átrendezett villával várjuk. Viszlát!







Leave a Reply

Subscribe to Posts | Subscribe to Comments

- Copyright © Sims Me! - Blogger Templates - Powered by Blogger - Designed by Johanes Djogan -