- Üdvözöljük önöket az évadzáró műsorunkban! Önök ma este a történelem szemtanúi lehetnek, amikor is kiderül, hogy Sam vagy Thandeka nyeri meg a hosszú hónapokig tartó Sims Me! játékot. A stúdióban mindenki nagyon izgatott és izgatottan várjuk az eredmény. Az este során valaki élete teljesen meg fog változni, és mindannyian izgatottan figyeljük, hogy kinek fog ez sikerülni a megméretetések után. Ez az este a játék fénypontja és garantáltan izgalmas lesz! A kiesettek és a vendégek már elmondták álláspontjukat és most teljesen Önökön a sor. A finalistákat kérdezném, hogy érzik magukat és milyen volt elhagyni a villát?


 - Fhu... Kavarognak a gondolataim és próbálom összeszedni magam. Nehéz hónapokat hagytam magam mögött és nem tudom jelenleg, hogyan fogom tudni feldolgozni hogy vége az egésznek. Elhagyni a villát olyan volt, mint kilépni egy korszakból, egy életszakaszból. Hálás vagyok Allie-nek és Yun-nak főként, hogy mellettem álltak,  de igazából az eleje óta egy kiközösített tag voltam és úgy érzem az hogy most itt ülök elég nagy érdem.


 - Én is tudok azonosulni azzal, amit Sam mondott és ezért nehéz most ez a finálé, mert mindkettőnk kalandja a játék során hasonló volt. Én még mindig csak azt tudom mondani, hogy ahogyan kezdtem ezt a játékot és ahol most tartok egy példakép lehet mindenki számára, hogyha jeleket kapnak, akkor változtassanak. Itt mind igazi érzelmeket és valódiságot hoztunk. Úgy vélem a Sims Me! azért volt sokkal modernebb a Sims Villánál, mert ténylegesen a valódiságra törekedtünk. Nehéz volt hátra hagyni a villát... De készen állok arra ami most jön.



 - Köszönjük szépen kedveseim. Itt az idő, hogy a nézőkhöz és jelenlévőkhöz szóljatok. Utolsó esélyetek a szavazás lezárta előtt meggyőzni Őket, hogy rátok szavazzanak! 


 - Elsőnek Sam!


 - Hihetetlen élmény volt részt venni a Sims Me! játékban, és most itt állunk, a fináléban. És bár nagyon izgalmas pillanatokat élünk át, én itt vagyok, hogy meggyőzzem Önöket arról, hogy engem válasszanak a győztesnek.

Az elmúlt hetekben mindannyian küzdöttünk azért, hogy itt lehessünk ma, és elmondhatjuk hogy én keményen kilettem téve a céltáblára. Megküzdöttem, amikor nem választottak be egy klubba se, amikor párbajozni kellett, amikor kiválasztottak vagy megbéjegeztek... és azt hiszem, hogy én vagyok az, aki a legjobban képviseli mindazt, amit a játék igazán jelent.

Az én történetem a Sims Me! játékban az, hogy megtaláltam az igazi énemet, hogy megtanultam támogatni és inspirálni a csapattársaimat, és hogy az egész játék alatt őszintén és tisztességesen játszottam. Tudom, hogy egy ilyen játékban sok minden megtörténhet, de én mindig hű voltam önmagamhoz és a többi játékoshoz.

Tehát most arra kérem Önöket, hogy adjanak nekem egy esélyt arra, hogy a játék győztesévé váljak. Ha az én történetem és az értékeim meggyőzik Önöket, szavazzanak rám, és én megígérem, hogy nem csak nekem, de a játéknak is méltó győztest szereznek.

Köszönöm, hogy itt vagyunk ma, és minden támogatást értékelek!


 - Nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek és lehetőségem van beszélni és harcolni még az utolsó percekben is. Először is, szeretném megköszönni a támogatásukat az egész játék során. Tudom, hogy nagy felelősség nyomja a vállam, de szeretném megosztani Önökkel, miért is fontos ez számomra.

Fejben sokszor átvettem, hogy mi lenne, ha megnyerném ezt a versenyt, és persze nagyon boldog lennék, ha sikerülne. De az igazság az, hogy ez a győzelem sokkal többet jelent számomra, mint egy egyszerű verseny nyerése. Fekete nőként az első lennék, aki megnyeri ezt a valóságshowt ezen a csatornán, és ezzel új utat nyitnék a sok más fiatal fekete nő előtt, akik ugyanígy szeretnének elindulni ezen az úton.

Azért szeretnék nyerni, hogy bizonyítsam a világnak, hogy bármit el lehet érni, és hogy minden álom megvalósítható, ha az ember szívvel és lelkiismerettel dolgozik érte. Szeretnék példát mutatni, és megmutatni a többi nőnek, hogy igenis lehetünk sikeresek, ha összetartunk és hiszünk magunkban.

Úgy érzem, hogy a játék alatt rengeteget tanultam önmagamról és a társaimról. Az utam során mindig ott voltak a támogatóim, akik hittek bennem és arra biztattak, hogy ne adjam fel, és nem is tettem. Mindig küzdöttem az álmaimért, és az Önök támogatása csak erőt adott nekem ahhoz, hogy továbbra is kitartó legyek.

Szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy részt vehettem ebben a fantasztikus játékban, és hogy ennyi új embert ismerhettem meg. Mindannyian hihetetlen élményt adtatok nekem, és életemre szóló barátságokat kötöttem itt. Nagyon boldog vagyok, hogy a szuper klubban lehettem és hogy ilyen remek embereket ismertem meg.

Egy utolsó kérésem lenne Önökhöz: ha úgy érzik, hogy azzal, ha rám szavaznak, támogatják a fekete nőket és az álmaikat, akkor kérlek, voksoljanak rám. 


 - Elképesztő erő lakozik ebben a két amazonban, de csak egyikük viheti haza a milliókat és a dicsőséget. Mint említettétek számtalan barátokra leltetek. Itt az idő, hogy beszédet mondjon egyik közel álló játékosotok. 


 - Amikor idejöttem, egyáltalán nem éreztem magam biztonságban. Szorongtam, nem tudtam, mi a következő lépésem vagy hogy mit gondolhatnak rólam az emberek. De amikor Sam-el barátokká váltunk, akkor megváltozott minden.

Sam mindig ott volt, amikor szükségem volt rá. Nem csak a játékban, hanem azon kívül is. Mindig támogatott és bátorított engem. Az igazi barátság és kölcsönös tisztelet megtanítása nélküle sosem jutottam volna el ide, ahol most vagyok.

Kérlek, szavazzatok Samre! Olyan sokat ér neki ez a játék, de sokkal több annál, mint csak a győzelem. Számára ez az esély, hogy bebizonyítsa magának is, hogy Ő egy győztes! Ha Sam nyer, az azt jelenti, hogy mindenki számára lehetőség nyílik arra, hogy felfedezzék az igazi önmagukat és hogy inspiráljanak másokat. Köszönöm!


 - Imádlak!


- Ma este itt vagyok, hogy támogassam Thandekát. Amikor idekerültünk, nagyon nehéz volt megtalálni azt az igazi barátságot és az őszinte embereket, akikkel valóban megtudnak nyílni a másiknak. Thandeka mindig ott volt, amikor szükségem volt rá, és valóban megtanított arra, hogy milyen fontos a sokszínűség.

Tudjátok, a sokszínűség az, ami miatt ilyen különlegesek vagyunk. Az a sokszínűség, amelyet mindenki hozott magával ide a villába, tényleg elképesztő volt. Az a sokszínűség, amely lehetővé tette számunkra, hogy megismerjük egymást, és megtanuljuk elfogadni és tisztelni egymást.

Thandeka nem csak az első fekete nő lehet, aki megnyeri ezt a játékot, de a sokszínűség és a befogadás szimbólumává is vált. Olyan modellt állított fel, amelyre mások felnézhetnek, és reményt adhat nekik, hogy bármilyen álmukat elérhetik.

Tehát azért vagyok itt, hogy támogassam Thandekát és emlékeztessem Önöket arra, hogy a sokszínűség és a befogadás az, ami igazán számít. Köszönöm.


 - Köszönöm a beszédeket. A nézők szavaztak és a voksokat lezárjuk!
 - Hihetetlen de hamarosan véget ér a hosszadalmas játékunk. 
  - 140 nap!
- 16 elképesztő fiatal!
- Két csapat
- Négy párbaj
- Rengeteg szavazat
- és egy győztes, aki nem más, mint...


Előző adásban ezt nem mutattuk meg a befolyásolás elkerülése végett:

 - THANDEKA!!!!!

Zene:


 - Ezt nem hiszem el... úristen! ANGEL!!! ÁÁÁÁ!!!
 - MEGCSINÁLTAD CSAJSZI BARACK! Mehet a közös vidiklip! YAY!


 - Azért felkészültem erre az esetre... nem akartam hogy üres kézzel távozz ha így alakul...
 - Istenem! Nagyon hiányzott a cukiság... Mi ez? *Kibontja és egy közös kép, amin Yun, Sam és Allie van* 
 - Jaj, ne sírj, mert akkor én is!


 - SZERELMEM!
- KEDVESEM!


 - JUHU!!! Ügyes voltál!
 - Szép volt csajszi!
 - Áh... mindig is tudtam hogy te fogsz nyerni, de titkoltam! Haha!
 - Büszke vagyok!
 - Köszönöm srácok... úr isten!


 - RICH BEEEESH LETTEM! OMG!
 - NA szórjál csak ide a papának!


 - Szép volt!
 - Akkor mégis csak az éjfél klub és a szuper klub nyert! Haha!


 - Kedves nézőink itt most igazából eléggé őrültek háza van. Köszönjük a stáb nevében, hogy ideáig kitartottak mellettünk és az évad sikere miatt úgy döntöttük, hogy lesz majd SIMS ME! MÁSODIK CSAPÓ! néven egy második évadunk is. Illetve hamarosan elfog indulni az első tehetségkutató műsora a csatornának. A Sims Next Talents! Bezony! Nem mellesleg úgy halottam valami remake készülődik a Sims Villa oldalán :OOOOOOOOOOOOOO
Várjuk Önöket szeretettel továbbra is ha izgalomra vágynak. Köszönjük hogy velünk tartottak. A viszont látásra.


Nagyon nagy gratuláció minden játékosnak, illetve LACINAK, aki másodjára nyert egy valóságshow-t! Szuper voltál.

Promóciós szekció :D






Leave a Reply

Subscribe to Posts | Subscribe to Comments

- Copyright © Sims Me! - Blogger Templates - Powered by Blogger - Designed by Johanes Djogan -